már 2 858 tag lépett be valamely pénztárba rajtunk keresztül

Keresés
Close this search box.

Motiválnád a kollégákat, de szűk a büdzsé? Egészségpénztár célzott támogatás a megoldás!

Írta

Békési Nóra

Szakértette

Diószegi Dániel

Frissítve

2024.07.08.
célzott támogatás

Manapság igen nehéz munkáltatóként a megbízható, jó szakembereket bevonzani, de akár megtartani is. Az is ténykérdés, hogy az adott vállalatnál megkeresett jövedelem a top öt faktor egyike, amiért egy kolléga lojális marad a céghez vagy új munkahelyet keres. A HR büdzsék pedig jellemzően szűkösek. Ezek a tényezők együtt általában komoly kihívás elé állítják azokat a HR szakemberek és vezetőket, akiknek fontos, hogy a csapatukban elégedett, motivált munkavállalók dolgozzanak, a lehető legkisebb fluktuáció mellett. Így talán senkit nem kell meggyőzni arról, hogy milyen fontos egy cégnél minden lehetőséget megragadni, amivel extra juttatásban lehet a kollégákat részesíteni, alacsony költségszint mellett. Az egészségpénztári és önsegélyező célú célzott támogatás egy kiváló lehetőség erre. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy pontosan mi ez, miért éri meg, és hogyan működik.

Mi az az egészségpénztári és önsegélyező célú célzott támogatás?

Kezdjük azzal, hogy az egészségpénztári célú és önsegélyező célú célzott támogatás, két különböző dolog, bár sok szempontból hasonlóak.

Kezdjük az azonosságokkal:

  • Mindkettő egy kiválasztott egészségpénztáron keresztül adható juttatás. Ha szeretnél többet tudni az egészségpénztárról, ebben a cikkben minden fontos infót megtalálsz.
  • Ahogy a nevükben is benne van, mindkettő célzott, tehát munkáltatóként célirányosan Te tudod meghatározni, hogy a kollégáid pontosan milyen célra használhassák fel az ilyen formában adott extra pénzt. A választott pénztár szolgáltatás palettájából választhatsz.
  • Mindkettő differenciálható személyenként / csoportonként, szolgáltatásonként és juttatott összegben is.
  • Rendszeresen vagy alkalmanként is nyújtható.
  • Nincs adminisztrációs feladatod, az elszámolást az egészségpénztár végzi.
  • Mindkettő kedvező adózású, de a 20% adóvisszatérítés nem jár utána.

Lássuk a különbségeket:

Az egészségpénztári célú célzott szolgáltatás:

  • egészség célú. A legnépszerűbbek a preventív szűrővizsgálatok. De lehet támogatni magánorvosi szolgáltatások igénybevételét, gyógytornát, gyógymasszázst, fizioterápiás kezeléseket, gyógyszerek vagy szemüveg vásárlását és sok minden mást is.
  • a munkavállalók adómentesen vehetik igénybe.
  • a munkáltatónak 33,04% adófizetési kötelezettsége van, ami jelentősen kedvezőbb a munkabér 69,92%-os adóterhénél.

Az önsegélyező célú célzott szolgáltatás:

  • azt szolgálja, hogy a jellemzően komolyabb költségekkel járó fontos életesemények kapcsán tudj a kollégáknak támogatást adni. Ilyen lehet például egy lakáshitel fizetése, egy gyermek születése, az iskolakezdés támogatása. Ezekről itt olvashatsz részletesebben.
  • a munkáltatónak nem keletkezik adókötelezettsége,
  • a munkavállalónak 24,92% adófizetési kötelezettsége van.

Miért éri meg célzott támogatást adni a kollégáknak?

Neked, mint munkáltatónak elsősorban azért, mert sokkal kevesebb költséggel jár, mint például fizetést emelni vagy akár munkáltatói hozzájárulásként adni egészségpénztári juttatást. Vagy ugyanazon költségszint mellett jelentősen több nettó összeget tudsz adni. Nézzük is meg a konkrétumokat két szempontból.

Tegyük fel, az egyik értékes kollégának, akit mindenképp szeretnél megtartani, 500.000 Ft a havi bruttó fizetése, aminek a nettója 2024-ben 332.500 Ft.

Opció 1) Bónuszként szeretnél Neki adni egy havi nettó fizetésének megfelelő összeget.

Az alábbi ábrán láthatod mit jelent ez Neked költségekben, ha munkabért adsz vagy ha egészség, vagy önsegélyezési célú célzott támogatásban részesíted ilyen összegben.

Munkabér formájában, ennek a 332.500 forint nettó fizetésnek az adó és járulékterhe 232.500 forint, így a teljes költsége 565.000 forint. (Ha munkáltatói támogatásként adsz egészségpénztári hozzájárulást, az pont ugyanennyibe kerül.)

Ellenben, ha ezt célzott támogatásként adod, az adó és járulékteher kb. 110.000 forint, a teljes költség pedig kb. 442.000 forintra jön. (Önsegélyező célú szolgáltatásnál úgy számoltunk, hogy a kapott összegből miután leadózta a munkavállaló a 24,92%-ot, megmaradjon neki a 332.500 Ft). Vagyis egy kolléga bruttó 500.000 forintos bérnek megfelelő juttatásán kb. 123.000 forintot tudsz spórolni.

Opció 2) Bónuszként szeretnél Neki adni egy akkora összeget, ami Neked az ő egy havi fizetésének a költségébe, 565.000 forintba kerül.

Az alábbi ábrán láthatod mit jelent ez a kollégának nettóban, ha munkabért adsz vagy ha egészség, vagy önsegélyezési célú célzott támogatásban részesíted ilyen összegben.

Míg, ha munkabérben adod ezt, a kollégának 332.500 forintja marad meg, addig, ha célzott támogatásként, kb. 424.000 forintja. Vagyis ugyanakkor kiadás mellett kb. 92.000 forint plusz pénzt juttattál a munkavállalód zsebébe.

Persze mondhatnád, hogy jó-jó, de azért ez nem ugyanaz, mint a szabad felhasználású fizetés. Valójában azonban ezzel az összeggel a kolléga olyan kiadásaihoz tudsz hozzájárulni, amire mindenképpen költene, illetve kinek nem jön jól az extra pénz például mikor gyermeke születik.

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Ha érdekelhet ez a lehetőség, hogy egészséggel kapcsolatos juttatást adj a kollégáknak (aminek értéke a Covid járvány óta erőteljesen felértékelődött), jelentősen alacsonyabb költségszinten vagy ugyanazon a költségszinten jelentősen több nettó összeget, jó pár dolgot érdemes átgondolni, ezeknek utána járni:

  • Ki kell választani az általánosságban legszimpatikusabb egészségpénztárat.
  • Mérlegelendő, hogy mi a legfontosabb szempont: legyen a pénztár a lehető legmegbízhatóbb vagy legyen a lehető legkényelmesebb a használata, köszönhetően a digitális megoldásoknak vagy egyszerűen csak legyen a lehető legolcsóbb.
  • Egészség célú vagy önsegélyező célú célzott támogatás érdekel, vagy esetleg mindkettő?
  • Ezen belül milyen célra adnátok a juttatást?
  • Ezek melyik pénztáraknál érhetőek el?  Pl. van olyan pénztár, ahol bizonyos célzott szolgáltatási csomagokból lehet a pénztárnál választani és van, ahol bármilyen szolgáltatást választhatsz a pénztár repertoárjából.
  • Fontos-e, hogy a kollégáknak ne kelljen számlát kérni, hanem a pénztár által biztosított egészségkártyával is tudják költeni a kollégák a célzott támogatás egyenlegét?
  • Ha már van leszerződött egészségügyi szolgáltatótok, az adott pénztár le van e vele szerződve, vagy ha nem, hajlandó-e ezt megtenni.
  • Ha mindezekre megvan a válasz, és így a nyerő egészségpénztár, le kell vele szerződni.
  • A(z érintett) kollégáknak érdemes kommunikációs anyagot készíteni erről: miről szól a juttatás, melyik pénztárba kell belépniük és hogyan tudják ezt a legegyszerűbben megtenni.

Ne vegye el a kedved, ha mindez túl sok utána járásnak tűnik, ugyanis ezekben mind tudunk segíteni. Ráadásul úgy, hogy ez se a cégnek, se a belépőknek nem jár extra költséggel.

Ha felkeltette a figyelmed, akkor töltsd ki a lenti űrlapot és hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot.

Töltsd ki az űrlapot a kapcsolatfelvételhez

7 napos ingyenes email kurzus. Minden napra egy spórolási tipp.

Napról napra ismerheted meg azokat az egészségpénztári trükköket, amikkel kimaxolhatod a 20%-os adóvisszatérítést

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

7 napos ingyenes email kurzus. Minden napra egy spórolási tipp.

Napról napra ismerheted meg azokat az egészségpénztári trükköket, amikkel kimaxolhatod a 20%-os adóvisszatérítést akár 150 000 Ft-ig

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat