Így maxold ki az adóvisszatérítést, ha szűkebb a büdzsé!
Eltűnődtél már azon miért is lenne értelme belépned egészségpénztárba is, ha már önkéntes nyugdíjpénztárnak a tagja vagy? Hiszen már öngondoskodsz, talán a nyugdíjpénztárral be is fizeted azt a teljes összeget, amit meg tudsz takarítani. Mégis megéri az egészségpénztár tagságon is elgondolkodnod. Ebből a cikkből megtudhatod, hogyan és mit nyerhetsz.
Mi itt a dilemma?
Kezdjük azzal a fontos infóval, hogy a két féle pénztár olyan szempontból hasonlóan működik, hogy a befizetett összeg után a következő évben jár Neked 20% személyi jövedelemadó visszatérítés. Maximum 150 000 forint. Azonban ez együtt igaz a kettőre.
Így, ha azért nem lépsz be egészségpénztárba, mert minden évben viszonylag könnyen be tudsz fizetni az önkéntes nyugdíjpénztárba 750 000 forintot, ezzel kimaxolva az adóvisszatérítés lehetőségét, azt kell, hogy mondjam, hogy igazad van. Hiszen mindkét megtakarítási formának ez a nagy hozadéka, plusz az önkéntes nyugdíjpénztárak jellemzően szép hozamot is termelnek a befizetett tőkén felül. (Jellemzően jobb hozamot jelentősen kisebb költségszint mellett, mint a nyugdíjbiztosítások!)
Mikor éri meg a kettő együtt?
Röviden: akkor, ha nincs annyi megtakarításod, hogy könnyedén be tudj fizetni önkéntes nyugdíjpénztárba évente 750 000 forintot. Talán eddig Te is úgy gondolkodtál, hogy azt az összeget, amit félre tudsz tenni, befizeted önkéntes nyugdíjpénztárba. Többet úgysem enged a családi kassza, mihez kezdenél az egészségpénztárral.
Csakhogy ennek így van egy nagy hátránya, mégpedig az, hogy nem használod ki azt a lehetőséget, hogy megkapd a lehető legtöbb adóvisszatérítést, a 150 000 forintot. Miközben egyészségügyi kiadásaid így is úgy is vannak, amiket, ha az egészségpénztár számládról fizetnél, növelnéd az adóvisszatérítésed összegét. Vagy úgy is nézhetjük, hogy ezeken az elkerülhetetlen költéseken közel 20%-ot spórolhatnál.
Hogyan maxold ki az adóvisszatérítésed, ha szűkös a büdzsé?
Nézzünk meg ezt egy példán keresztül. Tegyük fel, hogy évente 250 000 forint megtakarításod van, amit be is fizetsz önkéntes nyugdíjpénztárba. Ezzel kihasználva 50 000 forint adóvisszatérítést. Ugyanakkor évente elköltesz 200 000 forintot egészségügyi kiadásokra: gyógyszerekre, magánegészségügyi ellátásra, optikában stb. (Ha érdekel részletesebben mire jó az egészségpénzár, ebből az útmutatóból megtudhatod.)
Ezt a 200 000 forintot, egyértelmű, hogy megéri befizetned egy egészségpénztárba és az ottani számládról költeni, hiszen máris szereztél plusz 40 000 forint adóvisszatérítést. Ha fontos, hogy valóban csak akkora összeget fizess be ide, ami elkerülhetetlen kiadás és ezt nehéz kiszámolnod előre, a jó hír, hogy nem is kell. Vannak olyan egészségpénztárak, ahol elérhető az automatizált befizetés szolgáltatás, így pont annyi pénz fog az egészségpénztár számládra kerülni, amennyit költesz.
Így máris összesen 90 000 forint adóvisszatérítésed lesz az 50 000 forint helyett. Kérdés mit tehetsz, hogy a maradék 60 000 forinthoz is hozzájuss, amihez még 300 000 forintot kellene befizetned. Ha van ennyi pénzed, amit tudsz 180 napig nélkülözni, erre is van megoldás!
Ilyenkor jönnek a képbe az egészségpénztárak önsegélyező szolgáltatásai. Ezeknek az a lényege, hogy fontos életesemények kapcsán, nagyobb összegeket tudsz egyben kivenni a pénztárból. Annyi a megkötés, hogy ezeket legalább 180 napos egyenlegedből tudod igényelni. Persze előtte be kell fizetni, de vissza is kapod és jár is a befizetés után 20% adójóváírás. És hogy mik ezek az életesemények és mennyit kaphatsz vissza? Például:
- Ha van óvodás, iskolás korú gyermeked, évi 290 800 forintot elszámolhatsz ruhákra, taneszközökre, tankönyvekre stb. És ahány gyermeked van, ez annyiszor 290 800 forint.
- Ha van lakáshiteled, 2025-ben 523 440 forint kifizetés igényelhető lakáshitel törlesztési célból az egészségpénztár számládról.
- Ha gyermeked születik, jellemzően 1 000 000 forintot tudsz igényelni az egészségpénztári számládról a bankszámládra.
És máris megszerezted a maximális 150 000 forint adójóváírást. ?
Összegzés
Ma Magyarországon még mindig kevesen használják ki maximálisan a 150 000 forint adóvisszatérítés lehetőségét. Pedig ahogy a példa is mutatja, akkor is van erre lehetőséged, ha nem tudsz évente 750 000 forintot félre rakni. Ha nem szeretnéd veszni hagyni ezt a lehetőséget, hasonlítsd össze az egészségpénztárak ajánlatát. Majd, ha ezen az oldalon keresztül lépsz be, akár extra kedvezményben is részesülhetsz. 🙂
Min. tagdíj:
Online belépés:
Mobil app:
Egészségbiztosítások:
DM, Rossmann fizetés:
5 000 Ft jóváírás + 6 hónap Védőháló egészségbiztosítás INGYEN
Min. tagdíj:
Online belépés:
Mobil app:
Egészségbiztosítások:
DM, Rossmann fizetés:
2 900 Ft kedvezmény a kártyadíjból

Min. tagdíj:
Online belépés:
Mobil app:
Egészségbiztosítások:
DM, Rossmann fizetés:
Egészségbiztosítás havi 85 Ft-ért
Min. tagdíj:
Online belépés:
Mobil app:
Egészségbiztosítások:
DM, Rossmann fizetés:
Min. tagdíj:
Online belépés:
Mobil app:
Egészségbiztosítások:
DM, Rossmann fizetés:
Spórolj PontNekem hűségprogrammal

Min. tagdíj:
Online belépés:
Mobil app:
Egészségbiztosítások:
DM, Rossmann fizetés:
EgészségPénztárak.hu-n keresztül 2 000 Ft kártyakedvezmény
Kérdésed van? Irány a Facebook!
Ha maradt kérdésed, kérlek írj kommentben, vagy várlak az egészségpénztár Facebook csoportba, ahol mindenre megtalálod a választ, illetve ott is felteheted kérdéseidet.
3 Responses
Üdv! Rendelkezem önkéntes Allianz magánnyugdíj pénztárral, amibe minden hónapban befizetek összeget (10.000-Ft/hó) . Adójóváírást igénybe veszem. Tavaly nyitottam prémium egészségpénztári számlát, ide is minden hónapban befizetek összeget (5.000-Ft/hó). Idén itt is igénybe szerettem volna venni az adójóváírást, de a könyvelőm tájékoztatót, hogy csak az egyik önkéntest lehet választani. Ez tényleg így van? Nagyrészt abból a megfontolásból nyitottam egészségpénztári számlát, hogy igénybe tudjam venni a 20% adójóváírást. Választ köszönöm!
Kedves Kriszta! A 20 % adójóváírás jár az önkéntes nyugdíjpénztár és egészségpénztár után is. A kettőre együtt maximum 150 000 Ft egy évre (ehhez már összesen 750 000 forintot kellene befizetni.) Viszont a kettő után együtt járó adójóváírás összegét csak az egyik számlára, egyben lehet kérni. Tehát ha Önnek jár 24 000 Ft adójóváírás a nyugdíjpénztár után és 12 000 Ft adójóváírás az egészségpénztár után, akkor a 36 000 Ft-ot egyben tudja vagy az egyik, másik a számlára kérni.
Remélem tudtunk segíteni!
Kedves Nóra! Válaszát köszönöm!